Már tinédzser koromban, amikor szakács tanulóként ültem az iskolapadban, megtapasztaltam, hogy egy-egy hatósági ellenőrzés során az ellenőrök nem ugyanazon információk alapján végzik a munkájukat. Nagyon furcsának tartottam, és nem értettem a miértjét.
Az idő múlásával, ahogy egyre több hasonló negatív tapasztalatot szereztem, eldöntöttem, hogy én bizony megtanulom ezt a szakmát, és népegészségügyi szakemberként vállalkozókat fogok támogatni abban, hogy könnyedén eligazodjanak a jogszabályi útvesztőkben. Sajnos mára semmit nem változott a világ, pedig azóta eltelt húsz év. Az ellenőrök gyakran szinte ellentmondanak egymásnak, ezért is érdemes képben lenni az aktuális jogszabályokkal.
Mindig fontos volt számomra, hogy ne elégedjek meg a középszerűséggel és a pontatlansággal. Szeretek tempósan haladni a dolgaimmal, és a hozzám fordulóktól is hasonló hozzáállást várok.
Úgy gondolom, ha itt vagy, mert megszólított téged a lehetőség, akkor te egy fejlődésre képes és tanulásra hajlandó ember vagy!
Az egyik büszkeségem, hogy TDK-n Külön Díjban részesültem a Debreceni Egyetemen. Ezen kívül többször segítettem HACCP témában különféle médiatartalmak létrehozásában, illetve közösségi média csoportokban is. Ezek közül mutatok itt néhányat.
HACCP tévhitek
Beszélgetés a Macaron Akadémia Youtube csatornáján:
Tiszta konyha – rendes ház
10 fontos higiéniai szempont a gasztronómiában
Cikk a piqniq oldalán
Reakció a jelen állapotokra egy menő belvárosi főzelékestől
Pandémiás terv kidolgozásáról szóló cikk a DINING GUIDE oldalán
III: Orvosmeteorológiai Konferencia
Előadás: Az időjárás szerepe az élelmiszer-eredetű megbetegedésekben
Fiatalon ugyanígy kerestem az utam, mint te most a friss diplomáddal a kezedben! Sajnos sehol nem találtam a válaszokat.
Nézd át, hogy pontosan milyen tanfolyamokon vehetsz részt, amelyekkel olyan gyakorlati ismeretek birtokába jutsz, amellyel magabiztosan fogsz ellenőrbiztos HACCP rendszereket kialakítani.